Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2018. Április 24. 10:54, kedd | Belföld
Forrás: mti

200 milliónyi adót csalt el egy borkereskedő fuvarozó banda

200 milliónyi adót csalt el egy borkereskedő fuvarozó banda

A NAV gyanúja szerint 200 millió forint adót csalt el egy tizenegy emberből álló borral kereskedő és fuvarozással foglalkozó bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek

- közölte Barnáné Horváth Melinda sajtóreferens kedden az MTI-vel. Elmondta: a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói a cég vezetője és öt társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, míg további öt ember ellen költségvetési csalás miatt javasoltak vádemelést.

A gazdasági társaságok a bevallásaikban szereplő áfát hibajavítóról és relékről szóló fiktív számlákkal csökkentették - áll a közleményben.

A gyanú szerint a bűnszervezet nemcsak a hozzájuk köthető cégeknek, hanem más társaságoknak is biztosított hamis iratokat. A hibajavítóról és járművekhez használható relékről kiállított, valótlan dokumentumok előállításához magyar, szlovák, lengyel és cseh cégeket használtak. Az iratokon hazai beszerzést és jellemzően külföldi értékesítést színleltek, hogy az áfabevallásaikban szereplő adót csökkentsék.

Az igazságügyi szakértői vélemény olyan esetre is rávilágított, amikor a készletet még be sem szerezték, de a fiktív számlák szerint már el is adták - közölte a sajtóreferens.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval

Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.