Hírek
2016. Július 13. 07:42, szerda |
Belföld
Forrás: mti
A használt autók importja még nem érte el a csúcsot

A használt autók importja még nem érte el a csúcsát, az első fél évi 22 százalékos bővülés arra utal, hogy a behozatal az idén jóval meghaladja majd a tavaly elért mintegy 122 600 darabos rekordot
- közölte a magyarországi használtautó-kereskedelmi hálózattal rendelkező Das Weltauto az MTI-vel kedden.
Frank György márkaigazgató egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel pár éven belül több százezer roncs autó keletkezik Magyarországon, ideje azon gondolkodni, hogy mi legyen ezek sorsa.
A közlemény emlékeztet arra, hogy 2013 óta évről évre nő a külföldről behozott gépkocsik száma. A Datahouse adatai szerint az idén az első fél évben 69 990 autót importáltak a magyar vásárlók, míg tavaly az első fél évben 57 274 autó érkezett külföldről. A kisméretű haszonjárművek piacán is hasonló a tendencia: 2016 első hat hónapjában 7149 járművet hoztak külföldről Magyarországra, 21,4 százalékkal többet, mint 2015 ugyanezen időszakában.
A vevők bő hatvan százaléka tíz évnél idősebb autót hoz be, jellemzően alsó- és felső-középkategóriás gépjárműveket. Szakértők szerint ezeknek a kocsiknak a nagy része öt éven belül csak aránytalan mértékű ráfordításokkal marad közlekedésre alkalmas - jegyzik meg a közleményben.
A DasWeltAuto a Volkswagen konszern márkáit Magyarországon forgalmazó Porsche Hungaria csoport tagja. A cég egyedüliként rendelkezik országos értékesítői hálózattal, 28 értékesítőhelyén az ügyfelek állapotfelmérésen átesett, szervizelt autók közül választhatnak.
A DasWeltAuto kereskedései tavaly összesen 6078 gépkocsit értékesítettek országszerte, a hálózat 3,4 százalékkal több kocsit adott el, mint egy évvel korábban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.