Hírek
2016. Október 29. 06:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
A tisztességesebb e-kereskedelemért módosulhat a fogyasztóvédelmi törvény

A tisztességesebb e-kereskedelem érdekében megfogalmazott törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken.
A javaslat többek között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium honlapján elérhető nyilvános adatbázis létrehozását szorgalmazza, amely listázza az internetes kereskedelem és az online fizetési megoldások körében a fogyasztókkal szemben súlyos jogsértést elkövető e-kereskedelmi vállalkozásokat.
Erre részben azért van szükség az indoklás szerint, mert a fogyasztói panaszok többsége arra irányult, hogy az internetes vásárlás során nem kaptak megfelelő tájékoztatást az őket megillető jogokról, panasz esetén nem tudták felvenni a kapcsolatot a céggel, ennek alapján az elállási jogukkal sem tudtak élni, illetve nem megfelelő terméket kaptak. A fogyasztóvédelmi hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, illetve a bíróság jogerős döntése által jogsértőnek minősülő cégek feltüntetése elősegíti a szektor jogkövető magatartását - olvasható az indoklásban.
A javaslat szerint az elektronikus kereskedelmi szektor fogyasztóvédelmi szempontból történő felülvizsgálatát követően a fogyasztóvédelmi bírságolási gyakorlat módosítása is indokolt, mivel a magyarországi online kereskedelmi piacon működő, döntő többségben kis- és középvállalkozások a hatályos jogszabály miatt első alkalommal nem bírságolhatóak. Második, ismételt jogsértés esetén a bírság összege 15 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedhet, ami a módosítás eredményeként 200 ezer forinttól 2 millió forintig emelkedne. A tárcavezető indoklása szerint a magasabb bírság jogkövető magatartásra ösztönözheti az e-kereskedelemmel foglalkozó valamennyi vállalkozást.
Amennyiben a hazai online kereskedelmi piacon kkv-nak nem minősülő vállalkozások követnek el jogsértést, a bírság alsó határa szintén 200 ezer forint lenne, a felső határ pedig változatlan marad - olvasható a törvénymódosítási javaslatban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.