Hírek
2023. November 14. 06:00, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Adaptive Hussars 23 - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megmozdult az egész magyar hadsereg

Az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlaton megmozdult az egész magyar hadsereg - jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúhadházon.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a lövészetet megelőzően sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország harminc éve nem látott nagy honvédségi gyakorlatnak lehet a tanúja, amelyen a szövetségesi együttműködés, a Magyar Honvédség és a magyar közigazgatás közösen vizsgázik.
Ez a vizsga - tette hozzá - egyelőre nagyon jól sikerül, de természetesen meg kell várni, hogy a gyakorlat befejeződjön, és annak kiértékelése után lehet végső megállapításokat tenni.
A miniszter kiemelte, a gyakorlat célja, hogy megvizsgálja a haderő felkészültségét és reagálását egy elképzelt, Magyarország biztonságát veszélyeztető szituációra modellezve. Emellett teszteli a civil közigazgatás képességeit, azt, hogyan teljesítik például a haderő mozgatásával és a logisztikával kapcsolatosan felmerült katonai igényeket - mondta.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, fontos a katonai szövetségesi rendszerben történő együttműködési képesség vizsgálata, hiszen számos, itt állomásozó, továbbá a gyakorlat idejére az országba érkezett NATO-erő vesz részt a komplex hadgyakorlatban.
Arról is beszélt, hogy a másfél éve tartó ukrajnai háború, a néhány hete kitört közel-keleti konfliktus, valamint a terrorizmussal egyre jobban összeköthető illegális migráció veszélyei megváltoztatták az ország biztonsági helyzetét.
Ebben a helyzetben a magyar emberek joggal várják el, hogy a katonák felkészültek legyenek Magyarország megvédésére - jegyezte meg a miniszter.
A tárcavezető felidézte, hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök is megtekintette a gyakorlat néhány elemét, a szentesi műszaki ezred hídépítési munkáját Tiszaroffnál, valamint az olasz és a magyar ejtőernyősök ugrását Nyíregyházán. Megjegyezte, a nyírségi megyeszékhelyen megtartott gyakorlatrészt a nemrég átvett NASAMS közepes hatótávolságú légvédelmi rakétarendszer, valamint a magyar légierő JAS 39 Gripen vadászrepülőgépei biztosították.
Felidézte, az Adaptive Hussars 23 gyakorlaton magyar oldalról körülbelül ötezer - köztük ötszáz tartalékos - katona, továbbá több száz technikai eszköz gyakorlatozik a hét végéig az ország több pontján.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke megerősítette, a honvédség "mozgásba lendült földön, vízen és levegőben": aktiválták a légvédelmi rendszert, megkezdődött a légierő csapatainak széttelepítése az ország több pontjáról, valamint megindultak a szárazföldi csapatok.
"Most vizsgázunk, hogy az elmúlt években mire készültünk fel" - tette hozzá a vezérkari főnök.
Elmondta, jelentős honvédségi erő és eszköz "mozog" szerte az országban; huszonöt helyszínen több mint ötezer katona mozdult meg, tesztelik a vezetési-irányítási rendszert, vizsgálják a logisztikai és utánpótlás-erőforrásokat, emellett éleslövészeteket és csapatmozgásokat hajt végre a honvédség.
A sajtótájékoztatón Rácz Róbert vármegyei főispán elmondta, az államigazgatás különböző szintjeinek az a feladata, hogy segítse a Magyar Honvédség feladatainak végrehajtását.
A honvédséggel történő kooperáció minőségét, gyorsaságát és mélységét vizsgálja önmagán is az államigazgatás ezen a gyakorlaton, valamint igyekszik kiszolgálni a honvédség felmerülő igényeit - tette hozzá a főispán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.