Hírek
2014. Július 08. 17:34, kedd |
Sport
Forrás: InfoVáros | Hajósi Miklós
Az elsődleges szempont a célba érés lesz

A 2014. évi Országos Rallye Bajnokság 3. futama vár rátok, július 11-13-án Veszprém környéki Rally pályákon.
A 21. Veszprém Rallyn, jó páran lesztek a kategóriátokban. Kivel és miért kell majd számolnotok, illetve hol is szeretnétek végezni a Murva versenyen?
- Amennyiben sikerül a teszten jól beállítani az autót, úgy szeretnék a 10. hely környékén végezni, de most is az elsődleges szempont a célba érés lesz.
Szombaton délután, két gyorsot kell majd teljesítenetek, a Márkó - Jutaspuszta szakaszt. Mit is lehet tudni erről a gyorsról?
- Ez a szakasz lényegében talajában megegyezik a Fehérvár rally murvás, köves szakaszaival, így a legnagyobb kihívás úgy gyorsan menni rajta, hogy ne kapjunk defektet.
Vasárnap, a Kislőd - Hajmáskér - Vigántpetend szakaszokon hétszer mentek összesen. 101, 3 kilométer gyorsasági és remélhetőleg egy Célceremónia vár benneteket majd Lovász Palival.
- Igen, ez a legfőbb célunk, hogy ott legyünk a dobogón vasárnap.
Hosszú lesz a versenytáv, reméljük sikerül hiba nélkül teljesíteni a versenyt.
Miképp lehet versenykész állapotba tartani három szervizzel az autót a vasárnapi futamokon, és miképp sikerült megismerkedni a pályákkal így a verseny előtt pár nappal?
- Úgy gondolom, ha legalább három alkalommal sikerül bejárni a pályákat, akkor lesz kellő információnk a pályákról, bár murvás szakaszokon különösen igaz, hogy minden autó után változik a pálya minősége. Az autó biztos sokat kap a nagy kövektől, de azért reméljük, hogy nem tesznek kárt az autóban és a szerviznek sem lesz különösebb feladata az autóval, mint lenni szokott.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 22. 07:05, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Idegenben hét gólt szerzett a címvédő PSG
A címvédő Paris Saint-Germain 7-2-re nyert a Leverkusen vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz harmadik fordulójának keddi játéknapján.
2025. Október 22. 07:01, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés az írek elleni hazai vb-selejtezőre
Hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában.
2025. Október 20. 08:04, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Izgalmas döntetlen az Újpest-Ferencváros rangadón
A közel két hónapja nyeretlen, házigazda Újpest meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az ősi rivális, címvédő Ferencváros ellen a labdarúgó Fizz Liga tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.