Hírek
2016. November 21. 18:18, hétfő |
Kék hírek
Forrás: mti
Busz és két autó ütközött Salgótarjánban – egy ember meghalt

Összeütközött egy autóbusz és két személygépkocsi Salgótarján külterületén hétfőn, az egyik autó vezetője a helyszínen meghalt - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Dankóné Nagy Éva elmondta, hogy a baleset a 21-es főút 48-as kilométerszelvényében, a lucfalvai útelágazásnál történt, a járművek eddig tisztázatlan körülmények között ütköztek.
A helyszínelés miatt a fél útpályát lezárták - tette hozzá.
Angyal Eszter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a két autóban egy-egy ember utazott. Az egyik sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, másikuk is súlyosan megsérült, őt salgótarjáni és bátonyterenyei tűzoltók mentették ki az autóból.
A szóvivő hozzátette: a Hatvan irányába tartó menetrend szerinti autóbusz hat utassal közlekedett, közülük három utast és a sofőrt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:56, hétfő | Kék hírek
Holtan találtak meg egy terepfutót borsodban
Holtan találtak rá egy terepfutó verseny szombaton eltűnt résztvevőjére vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.