Hírek
2017. Szeptember 10. 18:47, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Előzetesbe került az a férfi, aki leszúrta, s egy táskában elásta áldozatát
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték azt a férfit, aki a gyanú szerint májusban leszúrta, majd egy táskába rejtette és elásta áldozatát Budapesten - közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.
A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap a szökés és elrejtőzés veszélye miatt rendelte el az előzetes letartóztatást; a férfit emberölés bűntettével gyanúsítja a nyomozó hatóság - olvasható a közleményben.
V. Zsolt a gyanú szerint májusban egy vita utáni dulakodásban legalább 70 késszúrással megölte a sértettet, a holttestet egy nagyméretű vízhatlan táskába tette, majd Budapest XI. kerületében, egy fás, bokros területen elásta.
Közölték: a bíróság megállapította, hogy az emberölés bűntettének megalapozott gyanúját többi között a helyszíni szemle adatai, a telefonszolgáltatók válaszai, a tanúvallomások és a gyanúsított beismerő vallomása támasztják alá.
A bíróság a végzés indoklásában kifejtette, hogy a bűncselekmény rendkívül súlyos, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és a társadalomra kiemelkedően veszélyes. A bíróság megállapította a szökés és elrejtőzés veszélyét, amelyet - mint írták - csak az előzetes letartóztatás zárhat ki.
A gyanúsított előzetes letartóztatása az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb október 10-ig tart.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján szombaton közölte, hogy emberölés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 31 éves férfi ellen. Ismertették: korábban bejelentést kaptak arról, hogy május 17-én újbudai tartózkodási helyéről eltűnt egy fiatal férfi. Az eljárás során felmerült a gyanú, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett.
A BRFK nyomozói keresőkutya segítségével hétfőn a XI. kerületben egy fás, bokros területen elásva találták meg az eltűnt ember holttestét. A helyszínelésnél megállapították, hogy a férfit "brutális módon ölték meg, testén hetven késszúrás található". A nyomozók csütörtök reggel saját lakásában elfogták a 31 éves budapesti V. Zsoltot, aki a gyanú szerint megölte az eltűnt férfit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
