Hírek
2023. December 27. 08:43, szerda |
Életmód
Forrás: MTI
Ferenc pápa: a keresztényeket a mai világban is üldözik és megölik hitükért

Ahogyan kétezer évvel ezelőtt, ma is üldözik a keresztényeket, akik életüket áldozzák hitükért - mondta az első vértanú, Szent István ünnepén Ferenc pápa, aki az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából beszélt ked
Az egyházfő elmondta, hogy az Apostolok Cselekedetei szerint István jó reputációval bíró, irgalmas ember volt, aki a szegényeknek segített, és éppen ezért nem volt képes lemondani hite tanúsításáról. Ez vonta magára ellenségei haragját, akik könyörület nélkül halálra kövezték - idézte fel Ferenc pápa az első században, Jeruzsálemben élt Szent István történetét. A pápa Istvánnal a keresztényeket üldöző Saul alakját állította szembe, aki nem más, mint a későbbi Pál apostol.
Hangsúlyozta, hogy kétezer év elteltével a keresztényekkel szembeni üldözés ma is folytatódik, "nagyon sokan szenvednek és meghalnak Krisztusba vetett hitükért".
Ferenc pápa hozzátette, a keresztényeket diszkrimináció is éri csak azért, mert az evangélium tanítása szerint élnek.
"Nehéz a mindennapokban hűségesnek maradni saját elkötelezettségünkhöz, annak hangos hirdetése nélkül, miközben a világ tréfát űz belőle, és mást prédikál" - jegyezte meg Ferenc pápa. Hozzátette, kívülről talán úgy tűnik, mintha a keresztény testvérek igyekezete kudarcra lenne ítélve, de áldozatuk magja csírázik, ahogyan az Szent István korában is bekövetkezett, és képes lesz megváltoztatni a szíveket, és megmenteni az embereket.
"Tegyük fel magunknak a kérdést: mennyire érdekel bennünket és mennyit imádkozunk azokért, akik a világ különböző részein ma is szenvednek és meghalnak hitükért?" - kérdezte a pápa.
Ferenc pápa közelségét fejezte ki a diszkriminációt elszenvedő keresztény közösségekhez, és arra buzdította őket, tartsanak ki a mindenki iránti szeretet gyakorlásában, békésen harcolva az igazságosságért és a vallási szabadságért.
A vértanú közbenjárását kérte a háborútól kínzott népekért. "A tömegkommunikációs eszközök megmutatják, mit okoz a háború: láttuk Szíriában, látjuk Gázában. Gondoljunk a mártír Ukrajnára. A halál sivatagja. Ezt akarjuk? A népek békét akarnak. Imádkozzunk a békéért. Harcoljunk a békéért" - mondta Ferenc pápa.
Az üldözött keresztények helyzetét követő Open Doors amerikai szervezet keddi jelentése szerint a nigériai Plateau állam területén december 24-én legalább 160 embert gyilkoltak le a többségében keresztény falvakban, további 300 ember pedig megsebesült a fegyveres támadásokban, amelyek mögött muzulmán fegyveres csoportok állnak.
A szervezet idei adatai szerint meghaladja a 360 milliót az üldözött keresztények száma a világon. A legtöbb keresztényt hitük miatt Nigériában ölték meg, több mint ötezer embert.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:09, csütörtök | Életmód
Restaurált állapotban ismét vízen a Szent Jupát
Újra vitorlát bontott a Szent Jupát: 40 év után ismét vízen a földkerülő hajó. Fa Nándor és Gál József vitorlás hajója restaurált, működőképes állapotban várja az érdeklődőket a révfülöpi Cholnoky Jenő Kikötőben.
2025. Október 01. 07:49, szerda | Életmód
Az éjszakai égbolt megfigyelésére hívják a közönséget októberben a csillagászok
Október 2. és 5. között rendezi meg a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) a 100 óra csillagászat elnevezésű eseménysorozatot, amelyhez a Svábhegyi Csillagvizsgáló több eseménnyel is kapcsolódik.
2025. Október 01. 07:45, szerda | Életmód
AM: rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
2025. Szeptember 30. 07:16, kedd | Életmód
A Parno Graszt januárban a Sportarénában lép fel
Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Parno Graszt, amely 2026.január 31-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az est során az Aurevoir. is műsort ad.