Hírek
2022. Június 28. 18:05, kedd |
Belföld
Forrás: mti/illusztráció: pixabay
Fizetéselőlegként kábítószert adott, vádat emeltek ellene

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki élettársával éveken át kábítószert árult, és az általa fizetett munkásoknak időnként előlegként is drogot adott
- tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-t.
Négyessyné Bodó Marianna közölte: a kiskunhalasi férfi és élettársa 2019-ben határozta el, hogy a kristály nevű kábítószer értékesítésével egészíti ki keresetét.
A drogot a férfi szerezte be, majd élettársával kiadagolták, és lakásukon napi rendszerességgel árusították. A 0,1 gramm port tartalmazó csomagokat kezdetben 500, később 1000 forintért adták.
A férfi naponta adott el drogot az általa ásatásokra kiközvetített munkásoknak is, úgy, hogy az árát vagy levonta a munkabérükből, vagy fizetéselőlegként adta oda.
A kristály értékesítésébe a pár 2020 végétől alkalmanként bevonta a fiuk élettársát - az ügy harmadik vádlottját - is.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit és élettársát jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelemmel vádolja, míg a menyüknek kábítószer-kereskedelem miatt kell felelnie - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 02. 07:06, csütörtök | Belföld
Hidvéghi Balázs: ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása
Ma kezdődik a nemzeti konzultáció kérdőíveinek postázása Budapesten, november elejére, közepére, országszerte mindenki megkapja őket - mondta Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán.
2025. Október 02. 07:05, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna felvétele ügyében nem lehet megkerülni Magyarországot
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát
2025. Október 01. 07:46, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
54 milliárd forintos beruházással a világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre mostanra Nyíregyházán, s ez a vállalat egyetlen olyan üzeme Európában, amelyben a termelés minden folyamata jelen van
2025. Október 01. 07:45, szerda | Belföld
Kövér László: Magyarország testvéri népként tekint a törökökre
Magyarország testvéri népként tekint a törökökre - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Maarif Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium megnyitó ünnepségén kedden Budapesten.