Hírek
2012. Március 27. 14:21, kedd |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Kedd reggel újabb labdarúgókat állítottak elő

Két labdarúgót előállított ma reggel a fogadási csalások ügyében vizsgálódó Központi Nyomozó Főügyészség – tudta meg a Nemzeti Sport.
A fogadási csalások ügyében ma reggel előállított labdarúgók egyike az otthonából bilincsben elvezetett S. Tamás, az NB II-es Szigetszentmiklósi TK középpályása – értesült a Nemzeti Sport.
S. Tamás korábban a REAC és a Diósgyőr labdarúgójaként pályára lépett olyan mérkőzéseken, amelyek ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálatot folytat.
A kedden előállított másik labdarúgó információink szerint P. Tibor, aki szintén volt a REAC játékosa, a Honvédnál és az ETO-nál is megfordult, jelenleg pedig az NB III-as Dabasban játszik. Úgy tudjuk, az sem kizárt, hogy másokat is előállítottak a nyomozók ma reggel.
Mint ismert, a bochumi ügyészség 2009-ben robbantotta a bombát a világ labdarúgását megfertőző fogadási csalások ügyében. Magyarországon tavaly nyáron kezdődtek a letartóztatások, edző és több labdarúgó egyaránt a hatóságok látóterébe került.
Az ügy felgöngyölítésének nemrégiben halálos áldozata is volt: március elsején Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója öngyilkosságot követett el, miután a megelőző órákban klubja több jelenlegi és egykori labdarúgóját előállították.
Zaklatott utolsó interjújában Kutasi azt mondta a Nemzeti Sportnak: „Amiért harcoltam, mind semmivé vált, abban a klubban gyűrt maga alá a mocsok, amelyért dolgoztam, azok az emberek tettek tönkre, akikben megbíztam."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.