Hírek
2023. December 05. 12:58, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Közvéleménykutatás: Támogatják a magyarok a haderőfejlesztést

A Real-PR 93. november végi közvélemény-kutatása szerint a magyarok döntő többsége egyetért a magyar kormány által kezdeményezett honvédelmi fejlesztési intézkedésekkel.
A felmérésben - amelynek eredményéről kedden tájékoztatták az MTI-t - az áll, hogy a korszerű haditechnika vásárlását és a katonák fizetésének emelését a megkérdezettek háromnegyede (76 százalék), a katonák létszámának emelését pedig kétharmaduk (69 százalék) támogatja.
"Beárnyékolja a Dobrev Klára által múlt héten meghirdetett alternatív honvédelmi programot, hogy még a baloldaliak sem utasítják el a zajló fejlesztéseket" - fogalmaztak a november 27-30. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült kutatásban.
Úgy folytatták, hogy a Magyarországgal szomszédos Ukrajnában már közel két éve súlyos háború folyik, október elején pedig a Közel-Keleten alakult ki háborús helyzet a Hamász izraeli támadását követően.
"Ebben a világpolitikai helyzetben felértékelődött a Magyar Honvédség megerősítésének kérdése, ami egyébként mindezektől függetlenül is napirenden volt, hiszen NATO-elvárás szerint az ország védelmi kiadásait az éves GDP 2 százalékára kell növelni" - írták.
A magyar lakosság döntő többsége egyetért a magyar hadsereg fejlesztésével a felmérésben vizsgált mindhárom témakörben: egyaránt 76 százalék támogatja a korszerű haditechnika vásárlását, illetve a magyar katonák fizetésének emelését, előbbi céllal 18 százaléknyian, utóbbival csak 13 százaléknyian nem értenek egyet. Azzal 69 százalék ért egyet, hogy a katonák létszámát is növelni szükséges, míg 23 százalék az ellenvélemények aránya. A felnőtt népesség 88 százaléka támogat legalább egy haderő-fejlesztési célt a felsorolt három közül, de a magyarok 58 százaléka mind a három célt támogatja - sorolták.
A Real-PR 93. közvélemény-kutatása szerint nem tapasztalható érdemi eltérés az előbbi adatoktól, ha egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson biztosan szavazókat nézik: a korszerű haditechnika vásárlását (77 százalék) és a katonák fizetésemelését (75 százalék) is háromnegyedük szorgalmazza, míg a létszámnöveléssel a biztos szavazók körében (69 százalék) is kétharmados többség ért egyet.
A kormánypárti szavazók egységesen támogatják a kormány által kezdeményezett haderőfejlesztési intézkedéseket, mindhárom fejlesztési kérdéshez 87-88 százalékos arányban viszonyulnak pozitívan, és mindössze 6-7 százaléknyian negatívan - tették hozzá.
Annak ellenére, hogy Dobrev Klára a múlt héten bemutatta alternatív honvédelmi programját, még a baloldali szavazók körében is népszerű intézkedés a korszerű haditechnika vásárlása (62 százalék) és a katonák fizetésének emelése (59 százalék), de még a létszámemelést illetően sem elutasítók, inkább megosztottak, miután 46-47 százalékuk támogatja és ellenzi azt - közölték.
A közlemény szerint bár a fővárosiak és a vidékiek többsége is egyetért a három vizsgált haderő-fejlesztési céllal, a számszerű eredményekben kimutathatók határozott eltérések a két lakossági csoport között, vidéken nagyobb a támogatottsága a Magyar Honvédség fejlesztésének: a vidékiek 78 százaléka szorgalmazza a korszerű haditechnikai eszközök vásárlását, illetve a katonák fizetésének emelését, míg a létszámnövelést 72 százalék, ezzel szemben a fővárosban az utóbbi kérdésnél már csak 56 százalék az egyetértők aránya, a fizetésemelés kapcsán 65 százalék, a korszerű haditechnika vásárlását illetően 71 százalék.
Hozzátették: a vidéki lakosság 90 százaléka támogat legalább egy fejlesztési célt a felsorolt három közül, mindhármat 58 százalék, a budapestiek körében előbbi arány 82 százalék, utóbbi pedig 45 százalék.
Fotó: Honvedelem.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.