Hírek
2012. Január 10. 07:35, kedd |
Kék hírek
Forrás: mno.hu/MTI
Életveszélyesen megsebesítette barátját

Életveszélyesen megsebesítette barátját a fejére mért súlyos ütéssel egy helybeli férfi múlt pénteken Előszálláson.
A sérült még mindig életveszélyben van, a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte a székesfehérvári városi bíróság.
Az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított, 51 éves előszállási férfi – bár sem a gyanúsítás, sem az őrizetbe vétel ellen nem élt panasszal – tagadta a bűncselekmény elkövetését. A férfi azt mondta a rendőröknek, hogy aznap a barátjával italoztak, de szóváltás nem volt közöttük. A gyanúsított azt állította: rövid időre kiment az udvari mellékhelyiségbe, és visszatérve a házba egy csattanást hallott, azzal egy időben nagy erejű ütést kapott a tarkójára. Magához térve pedig azt látta, hogy a barátja vérbe fagyva, hörögve fekszik a földön, ezt követően ő segítséget kért a szomszédoktól.
A kiérkező mentők a Fejér Megyei Szent György Kórházba szállították az életveszélyes koponyasérülést szenvedett, 50 éves dégi férfit. Azonnal megoperálták a sérültet, aki azonban még mindig életveszélyes állapotban van.
Az orvosi vizsgálat szerint a férfi koponyasérülését „egy éles tárgy nagy erővel történő odaütése” okozhatta. A koponyasérülés mellett a sértett arcán és fején kisebb felületi vágások, horzsolások is vannak.
A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi tarkóján viszont nem volt sérülés, s olyan sérülése sincs, amely az eszméletvesztését alátámasztaná. Továbbá a helyszíni szemle és az elsődlegesen beszerzett információk sem erősítették meg a gyanúsítottnak azt az állítását, hogy a lakásban egy harmadik személy járt volna.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:56, hétfő | Kék hírek
Holtan találtak meg egy terepfutót borsodban
Holtan találtak rá egy terepfutó verseny szombaton eltűnt résztvevőjére vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.