Hírek
2017. Október 03. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Megölte majd kirabolta nagyszüleit – életfogytiglant kapott
A Debreceni Ítélőtábla hétfőn helybenhagyta a Debreceni Törvényszék életfogytig tartó fegyházbüntetést elrendelő első fokú ítéletét, ami így jogerőre emelkedett a nagyszüleit megölő férfivel szemben
- közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel. Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék márciusban K. Cs. vádlottat emberölés bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A vádlott legkorábban 35 év után bocsátható feltételes szabadságra.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015 áprilisában elhatározta, hogy sejtése szerint jelentős összegű megtakarítással rendelkező nagyszüleitől mindenáron pénzt fog szerezni. Ezért magához vett egy húsvágó bárdot, és elindult Hosszúpályiba, nagyszülei lakására, ahol 70 ezer forintot kért kölcsön a nagyanyjától, aki elzárkózott a kérés teljesítésétől.
A vádlott emiatt rendkívül indulatos lett, és amikor az idős asszony kifelé indult a szobából, karjánál fogva visszarántotta, majd a húsvágó bárddal nagy erővel fejen ütötte. A kiabálásra a szobába érkező nagyapa kérdőre vonta a vádlottat, aki a nála lévő bárddal őt is nagy erővel arcon ütötte.
K. Cs. ezután a sértettek szobájában pénz után kutatott. Hallotta, hogy a nagyszülei még élnek, visszament a szobába és a sértetteket a húsvágó bárddal tovább bántalmazta. A konyhában magához vett egy kést, amivel minkét sértett nyakát is megszúrta.
Miután meggyőződött arról, hogy a sértettek elhunytak, újra pénzt keresett a lakásban. Végül magához vett 126 ezer forintot, két vékony aranyláncot, egy pár arany fülbevaló, és visszautazott Debrecenbe. A pénzből meghívta a családját vacsorázni, a barátnőjének pedig ajándékokat vásárolt. Másnap a vádlott családja a nagyszülőkhöz utazott, ők értesítették a rendőrséget. A vádlottat, aki részletes beismerő vallomást tett, még aznap őrizetbe vették.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.
