Hírek
2025. Április 30. 07:56, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Október első hétvégéjén rendezik a 18. Nemzeti Vágtát Szilvásváradon

Október 4. és 5. között rendezik a Nemzeti Vágtát Szilvásváradon. A sporteseményre idén tizenegy Elővágtán lehet kivívni az indulás jogát, a verseny győztese 5 millió forint díjazásban részesül
- közölte a rendezvény kommunikációjával foglalkozó ügynökség kedden az MTI-vel.
Az összegzés idézi Szotyori Nagy Kristófot, a Nemzeti Vágta versenyigazgatóját, aki elmondta, hogy Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének első napján Huszárgyerek, Kishuszár és felnőtt előfutamokat rendeznek, valamint lesznek Fogatvágta és Kocsitoló előfutamok is.
A középfutamokat, a nemzetközi futamokat és a döntőket a megmérettetés vasárnapi napján tartják. A versenyeken kívül számos lovas program is várja a 18. Nemzeti Vágta nézőit - olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint a 18 éves Nemzeti Vágta idén a fiatalokra fókuszál, hiszen több mint tízezer fiatal a Nemzeti Vágta miatt kezdett el lovagolni. A versenyzők idén is három korcsoportban állnak rajthoz: a 10 és 13 év közöttiek a Huszárgyerek Vágtán, a 14 és 17 év közöttiek a Kishuszár Vágtán indulnak, a 18. életévet betöltött lovasok pedig a Nemzeti Vágtán mérkőznek meg egymással.
A pálya - a tavalyihoz hasonlóan - idén is jól lovagolható, "ló-kímélő", kiváló talajú pálya lesz, amelynek kialakításában 2024-ben a versenyzők véleményét is figyelembe vették.
2023-tól az elővágtákon és a Nemzeti Vágtán magyarországi település csak magyar tenyésztésű lóval indulhat. Határon túli település indulhat magyar tenyésztésű lóval vagy a települése országában tenyésztett lóval, ezek a szabályok nem változnak.
Mint írják, a Nemzeti Vágta versenyszabályzata szerint az a ló, amely a Nemzeti Vágta versenyében háromszor első helyezést ér el, a Nemzeti Vágta örökös bajnoka lesz, és a versenyben többször nem indulhat. Így a tavaly történelmi sikert elért Galaxy - amely három egymást követő évben, három különböző település három versenyzőjét juttatta leggyorsabban a célba - idén már nem állhat rajthoz - tetté hozzá.
Az egyedülálló lovas ünnep összdíjazása 14,1 millió forint, a Nemzeti Vágta győztese 5 millió forintot kap. A versenyzők a Nemzeti Vágtára idén is Magyarországon és a határon túli régiókban tartott Elővágtákon vívhatják ki az indulás jogát.
Jelenleg 11 Elővágta van tervbe véve, amelyeken 60 települést képviselő lovas kerül be Szilvásváradra - olvasható az összegzésben.
Bővebb információk Nemzeti Vágtáról a www.vagta.hu weboldalon érhetők el - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.