Hírek
2016. December 29. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Olimpia 2024 - Huszonkét nemzetközi sportszövetség képviselője járt Budapesten
A rövid utazási időket, a város- és az olimpiai fejlesztések összhangját, valamint Budapest szépségét dicsérték elsősorban annak a 22 nemzetközi sportszövetségnek a képviselői,
akik az elmúlt közel négy hónapban látogattak el a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére pályázó magyar fővárosba.
Az azóta is tartó egyeztetések nyomán több sportág, így például az öttusa, az evezés, és a hegyikerékpár helyszíne változott és változik, utóbbi a Hármashatárhegyről átkerül a Testvérhegyre.
A Budapest 2024 közleménye szerint a nemzetközi sportszövetségektől jellemzően az elnökök, főtitkárok, vagy sportigazgatók és rendezvényigazgatók utaztak Budapestre, ahol átlagban mindegyikük két napot töltött el.
A vendéglátók bemutatták a budapesti olimpia átfogó koncepcióját, az úgynevezett master plant, a látogatók megtekinthették a tervezett olimpiai falu helyszínét a Vituki toronyházból, valamint elutaztak a vidéki és fővárosi már meglévő, vagy a pályázatban szereplő versenyhelyszínekre. Mindemellett a magyar sportági szövetség képviselői prezentációt tartottak a sportág honi helyzetéről, a vendégek pedig a Dunán állomásozó uszályon elhelyezett látogatóközpontot is megtekintették.
A közlemény szerint mind a 28 ötkarikás sportág nemzetközi szövetségét meghívták Budapestre, ám voltak olyan szervezetek, amelyek egyik pályázó városba, így Los Angelesbe és Párizsba sem látogattak el. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) például annyi stadiont kellett volna megtekintenie, hogy azt idő hiányában nem vállalta. A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) képviselői a jövő nyári világbajnokság miatt - az olimpiai pályázattól függetlenül - többször is elutaztak már Budapestre, míg a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) már számos alkalommal jelezte, hogy a szegedi pályát az egyik legjobbnak tartja világszerte, s mivel már több versenyt is rendezett ott, nem tartotta szükségesnek az ismételt látogatást.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a Hármashatárhegyre tervezett hegyikerékpáros pálya helyszínének megtekintésekor sportszakmai és hosszú távú hasznosítási javaslatokat is tett, a Budapest 2024 pedig ezeknek, valamint más szakmai szervezetek javaslatainak a figyelembe vételével a Testvérhegyet jelölte meg helyszínként, ahol a kerületi önkormányzattal együttműködésben jelentős erdősítési programot is végrehajt. A Testvérhegy esetében a sportszakmai szempontok alapján sincs akadálya a leendő verseny megrendezésének, az új helyszínen található, használaton kívüli bánya úgy alakulna át, hogy a későbbiekben az önkormányzattal egyeztetve igyekeznének lehetővé tenni a lakossági sportcélú felhasználást.
Az öttusát az Atlétikai Stadionba tervezték, de sportszakmai okokból ez nem lenne megfelelő, így elkezdődött a tervezése annak, hogy a sportág leendő olimpiai versenyét a Kincsem Parkban rendezzék meg.
"Ez az első olimpiai pályázat, amelynek során a kandidáló város gyakorlatilag az első pillanattól kezdve folyamatosan egyeztet a nemzetközi sportszövetségekkel" - mondta Mizsér Attila, a budapesti pályázat sportigazgatója, s kiemelte: kialakult egy párbeszéd, a szövetségek végig követik a master plan fejlődését, s az ősszel is több javaslatot adtak a pályázaton dolgozóknak ahhoz, hogy miként tudnak javítani a terveken.

"Ezt nagyon hasznosnak tartjuk, mert a nemzetközi sportszövetségek tudják a legjobban, mire van szüksége a sportnak, sportolóiknak, így az Agenda 2020-ban szereplő athlete's first, vagyis a sportolók a középpontban alapelve a szövetségek visszajelzései alapján még jobban érvényesíthető, ez pedig azon túl, hogy számunkra, a leendő nézők és a média szempontjából is lényeges" - mondta Mizsér Attila.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jövő szeptemberben, Limában dönt a 2024-es játékok házigazdájáról.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
