Hírek
2022. Január 22. 16:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Rekordot döntött a kastélyok és várak látogatottsága tavaly Magyarországon
Minden eddiginél többen látogatták a magyarországi kastélyokat és várakat 2021-ben, a tavalyi öt után az idén tíz új létesítményt nyitnak meg a nagyközönség számára
- mondta Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek pénteken.
A tavaly elért, csaknem 315 ezres látogatószám minden idők legmagasabbja annak ellenére, hogy az intézmények nagyjából háromnegyedévet tarthattak csak nyitva - mondta.
Hozzátette: az eredmény elsősorban annak köszönhető, hogy 5 új létesítményt nyitottak meg és vezettek be a piacra tavaly, miközben minden korábban átadott létesítményük látogatottsága is átlagosan 35 százalékkal nőtt.
2019-ben több mint 213 ezer, 2020-ban közel 141 ezer látogatót fogadtak létesítményeikben - emlékeztetett, megjegyezve, hogy a különböző hosszúságú bezárások miatt sem igazán összehasonlíthatóak az adatok.
Tavaly a leglátogatottabb létesítmény az újonnan megnyílt tatai Esterházy-kastély volt mintegy 55 ezer látogatóval - emelte ki az ügyvezető igazgató.
Szavai szerint a legnagyobb kihívást a Nemzeti Kastélyprogramban és Nemzeti Várprogramban a GINOP-támogatással felújított létesítmények piaci bevezetése és turisztikai üzemeltetésének elindítása és összehangolása jelentette. Tavaly öt saját kastély és két konzorciumi partnerségben fejlesztett létesítmény nyitotta meg a kapuit: a szögligeti Szádvár, a tatai Esterházy-kastély, a mosonmagyaróvári vár, a nádasdladányi Nádasdy-kastély, a füzérradványi Károlyi-kastély, a sümegi Püspöki Palota, valamint a bajnai Sándor-Metternich-kastély.
Elmondta, hogy a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programban 3 működő, regisztrált szálláshelyükkel pályáztak és nyertek 16 millió forint vissza nem térítendő támogatást. Tavaly tavasszal és nyáron adták át a megújult, megszépült szállásokat, így Füzérradványon, Ozorán és Hollókőn összesen 16 szobával várják a vendégeket.
Az idén tíz megújult kastély, vár nyílik meg a nagyközönségnek, az első negyedévben Majkon a Kamalduli Remeteség második üteme, a szabadkígyósi Wenckheim-kastély, valamint Somló Vára Dobán. A nyár végéig várhatóan megnyitják Nagyvázsonyban a felújított Kinizsi-várat, Dégen a Festetics-kastélyt, a megújult sümegi várat, illetve Komlódtótfalun a Becsky-Kossuth-kúriát - sorolta.
A NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezetője kiemelte Kastélykártya-programjuk sikerét.
Elmondta: a különböző kedvezményeket és exkluzív tartalmakat biztosító program 2020-ban indult, 2021-ben a kártyák száma, amelyekkel a 11 NÖF-vagyonkezelt ingatlanon túl számos a programhoz csatlakozó más létesítmény is látogatható, megháromszorozódott, elérte a 6 ezret.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 06:46, csütörtök | Belföld
Katasztrófavédelem: nyugaton és keleten is vihar okozott károkat
Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét
2026. Július 02. 06:43, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: a kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról
A kormány döntött a százezer forintos iskolakezdési támogatásról - közölte a miniszterelnök Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
