Hírek
2019. Június 20. 12:49, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Vádat emeltek egy erőszakos gyújtogató kékcsei férfi ellen
Vádat emelt emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy kékcsei férfi ellen, aki ismerősei, haragosai ingatlanain gyújtogatott
– közölte az ügyészség vezetője csütörtökön az MTI-vel. Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta, a vádirat szerint a férfi 2018 májusában a lakókörnyezetében több embert azzal fenyegetett meg, hogy megveri és megszurkálja őket, házaikat pedig rájuk gyújtja.
Később erőszakosabbá vált. Először május végén a volt élettársa házának melléképületét gyújtotta fel, majd júniusban három egymást követő héten éjjelenként belopódzott egyik haragosa ingatlanára, és sorban felgyújtotta az ingatlanon lévő melléképületeket. Két faszerkezetű épület teljesen megsemmisült, a harmadiknak a bejárati ajtaja perzselődött meg – ismertette a főügyész.
A vádlott további két kékcsei és két cigándi ingatlanon is gyújtogatott, és két esetben olyan súlyos tüzet okozott, hogy a kiégett melléképületekről a lángok átterjedtek a lakóházakra, amelyekben mozgásukban erősen korlátozott idős emberek laktak. A házakban alvó időseket ki kellett menteni, a lángokat mindkét esetben a tűzoltók oltották el.
Martossy György megjegyezte, amennyiben a többrendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, rongálás és zaklatás vétségével, illetve magánlaksértés bűntettével vádolt férfi az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, az ügyészség vele szemben halmazati büntetésül tizenöt év fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a bíróságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 03. 15:00, péntek | Belföld
Gajdos László: szabályszegő és egészséget veszélyeztető üzemeknek nincs helyük Magyarországon
2026. Július 03. 14:00, péntek | Belföld
Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten
Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. Július 03. 13:00, péntek | Belföld
Kormányszóvivő: október 22-én nyilvánosak lesznek az elmúlt rendszer egyes titkosszolgálati iratai
2026. Július 03. 07:28, péntek | Belföld
Magyar Péter: az iskolakezdési támogatás első részletét augusztus végéig utalják
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
