Hírek
2011. Július 22. 14:45, péntek |
Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online
Zentai: Meg kellett kapjam a pofont a faltól, hogy észhez térjek

Zentai Sándor óriási teljesítményt nyújtott a King of Europe nemzetközi sorozat hazai állomásán.
Tíz országból 62 pilóta nevezett a máriapócsi futamra és Sanyi egészen a döntőig menetelt ahol olasz riválisával szemben tudta megszerezni a végső győzelmet. Kíváncsiak voltunk, hogyan értékelte teljesítményét a kiváló hazai versenyző.
Sanyi még egyszer gratulálunk a KoE győzelemhez! A verseny előtt milyen elvárásokkal érkeztél?
Nagy elvárások nem voltak, már annak is nagyon örültem, hogy a kvalifikáción a tizenegyedik helyen végeztem és ezzel bejutottam a legjobb harminckettő közé.
Az edzések során az autód hátulja kicsit megtört a gumifallal övezett kanyar külső érintési pontjánál. Úgy tűnt, ott volt az áttörés nálad, amolyan mindegy-mindegy alapon mentél tovább.
Igazából szerettem volna valami újat kipróbálni, és ez lett az eredménye.
A kvalifikációt nézői szemmel nagyon jól teljesítetted, a bírók mindhárom köröd összképére a maximális pontot adták. Több versenyzőtársad is gratulált, ennek ellenére csak a tizenegyedik helyen végeztél. Az új telemetrikus rendszer kiforratlansága miatt lehetett ez szerinted? Mi a véleményed ezzel az újítással kapcsolatosan?
Azon voltam, hogy az összkép legyen szép, a többi nem számít. Az új rendszer tetszik, és szerintem megfelelő volt a pontozás.
A legjobb harminckettőben a fiatal, mindössze 15 éves, rendkívüli tehetségekkel megáldott Varga Attilát kaptad ellenfélként. Szoros csatát vívtatok, nem is tudtak dönteni elsőre a bírók. Mennyire ismered Attilát? Tartottál tőle?
Igen, Attila nagyon ügyes, és nagy meglepetésre számítottam. Azt hiszem tőle tartottam a legjobban.
Az olaszok nagyon kemény ellenfeleknek bizonyultak, mi a véleményed róluk? A legjobb nyolcban testközelben is megismerkedhettél Enrico Sartorival, majd a döntőben Diego Quarantával.
A legjobb nyolcban nem volt idő gondolkodnom azon, hogy ki az ellenfelem, próbáltam végig higgadt maradni. Talán ez segített a végső győzelemhez.
Szerinted mennyire jók a magyar pilóták? Volna esélyünk mondjuk a legrangosabb amerikai FormulaD bajnokságban? Vagy ennyire ne szaladjunk előre?
A magyar pilóták nagyon ügyesek! Nem véletlen a mostani két dobogós helyezés. Biztos vagyok benne, hogy kint is megállnánk a helyünket, igaz, technikailag talán még nem állunk azon a szinten.
Melyik országban szeretnéd magad kipróbálni, ami akár elérhető is lenne számodra?
A KoE versenyein szívesen indulnék bármely országban, de ennek még vannak akadályai.
A magyar bajnokságban eddig nem igazán jött ki a lépés, szerinted a hazai királyi Eb-cím után most már könnyebb lesz? Felszabadultabban tudsz majd autózni?
Valószínű, hogy Máriapócson meg kellett kapjam a pofont a faltól, hogy észhez térjek. Igyekszem majd ezután még nagyobbat menni!
A nyári szünet után augusztus huszonhetedikén lesz a következő Hell ob-futam. Ráadásul kifejezetten esti versenyként kerül megrendezésre a máriapócsi RabócsiRingen. Mennyire ad ez plusz adrenalint, hogy sötétben kell versenyezni?
Már nagyon várom az esti futamot! Teljesen más sötétben vezetni, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz!
Hogy tetszett a mostani közönség? Hallottad a szurkolásukat, adott ez virtuálisan több lóerőt neked?
A közönség nagyon tetszett, nagyon jó volt hallani a bíztatást, remek volt a hangulat! Ezt megpróbáltam én is viszonozni. Lóerő tekintetében a lelkes szurkolóknak köszönhetően sokszáz lóerővel gyarapodtam, amit nagyon köszönök!
Mit üzensz a rajongóknak és a versenyzőtársaidnak?
Köszönöm mindenkinek a bíztatást, augusztus huszonhetedikén Máriapócson találkozunk!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.